Ha valamit tanultunk a Star Trek-ből, akkor az az volt, hogy “az űr a legvégső határ”. De mégis hol van az a határ? Hát, az attól függ, kit kérdezünk…
A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (FAI) szerint a világűr tengerszint felett 100 km-nél kezdődik. Ezt a határt Kármán vonalnak hívják. Kármán Tódorról kapta a nevét, aki a szuperszonikus légi közlekedés atyja, valamint a rakétatechnológia és a hiperszonikus űrhajózás egyik jelentős úttörője. Tehát ez a vonal azt a magasságot jelenti, ahol már túl ritka a levegő ahhoz, hogy a légi járművek a felhajtóerő segítségével fennmaradjanak. A FAI szerint ezt a vonalat átlépve gyakorlatilag már az űrben vagyunk.
Ez így elég egyszerűen hangzik, ugye? De nem az Amerikai Egyesült Államok Légiereje szerint. Katonai mércével nézve ugyanis az űr 12 mérfölddel alacsonyabban kezdődik, 50 mérfölddel a tengerszint felett. Tehát az amerikaiak ezt a határvonalat átlépve már űrhajósnak számítanak.
Az évek során ez a különbség okozott némi vitát. Az 1960-as években 8 amerikai tesztpilóta repülte be a sugárhajtású X-15-öst az 50 mérföldes határ fölött. Ekkor páran átlépték a Kármán vonalat, a többi pilóta viszont csak az 50 mérföldes határt lépte át.
Az amerikai katonai definíció szerint mind átléptek a világűrbe, de a nemzetközi standard alapján csak egy részük. 40 éven keresztül ment a huzavona az üggyel kapcsolatban, és végül 2005-ben ők is megkapták az űrhajós jelvényüket.