A 25 év alattiaknak csupán 5%-uk rendelkezik saját gépjárművel. A jogosítvánnyal rendelkező fiatalok negyede naponta vezet, 15%-uk azonban ritkábban, mint 3 havonta, vagy egyáltalán nem. A saját autóval rendelkező fiatalok kétharmada saját pénzből vette autóját, míg hitelre viszonylag kevesen. A vásárolt autók szinte kizárólag használtak, csupán 7% vett újat. Pedig a legtöbb fiatal, friss jogsival a kezében, egy saját, új, kisautóról álmodozik, mellyel pár évig még gyakorolni tudja a vezetést, a parkolást. A legtöbb autógyártó cég éppen ezért készít kifejezetten városi modelleket fiataloknak. Ezek kicsik, keveset fogyasztanak és tele vannak praktikus megoldásokkal, aktív és passzív biztonsági rendszerekkel, segítve a városlakók mindennapjait.
Autóvásárlás során a legfőbb szempont a jó ár-érték arány, a megbízhatóság, a márka, illetve az esetleges plusz alkatrészek egyszerű, jó áron való beszerzése. Egy meghibásodás miatt ugyanis egy fiatal nem tud rögtön új autót venni, muszáj, hogy jó áron tudjon alkatrészeket jutni autójához. A gépjárműalkatrészeket, csak úgy mint ma már szinte minden mást, az internet segítségével lehet a leggyorsabban megvásárolni.
De most nézzük, konkrétan milyen kisautók jöhetnek szóba egy fiatal számára, melyek az előbb felsorolt kitételeknek egytől egyig megfelelnek:
- Renault Twingo
- Fiat 500
- Peugeot 107
- Citroen C1
- Suzuki Splash
A harmadik generációs Twingo hátul hordja a motorját, aminek köszönhetően nagyon fordulékony és tágas. A kocsi hosszának négyötödét az utastér teszi ki. Hossza 3,5 méter. A csomagtartó a motor miatt ugyan kisebb lett, de a sokféleképpen variálható hátsó ülésekkel ez kompenzálható.
Az olasz Fiat az egyik legolcsóbb és legpraktikusabb autók gyártója. Az alig 3 méter hosszú Fiat 500-as férfiaknak és nőknek egyaránt megfelelő választás lehet. A felső tér viszonylag tágas, 4 ember kényelmesen elfér. Csomagtere alapesetben 180 literes, ez a hátsó ülések döntésével 550 literre bővíthető, illetve plusz rakodótereket találhatunk még például az anyósülés üléslapja alatt.
Az öt ajtós kis Peugeot takarékos motor, kellemes vezethetőség, valamint alacsony fenntartási költségek jellemzik. Elöl viszonylag nagy hely áll rendelkezésre a sofőrnek és az anyósülésen utazónak, de hátul is csak ketten tudnak kényelmesen utazni. Hátránya, hogy nagyon kicsi a csomagtere, illetve az előző két autóhoz képest nem annyira mutatós a belső kialakítása a sok műanyag miatt.
Mindennapi használatra remek választás a C1. Könnyen vezethető, egyszerű vele parkolni, keveset fogyaszt és alacsonyak a fenntartási költségei. Rendelhető három, illetve öt ajtós változatban is. A Peugeot 107-hez hasonlóan inkább csak 4 személynek kényelmes, és ebben is kevés a tároló, kicsi a csomagtartó.
Igazi városi kisautó remek belső megoldásokkal, praktikus ötletekkel, és nem mellesleg alacsony árral. A kis fogyasztás és a minimális károsanyag-kibocsátás révén környezetbarát választás mindenkinek, akinek nem a méret a lényeg. A csomagtér 202 literes, ám a hátsó ülések pár másodperc alatt előre dönthetők, így akár 576 literesre bővíthető.